Hosszú percek alig telnek,
Mondd, mért vagy olyan távol?
Hosszú percek, míg átölellek,
Ilyen kínzó még sose volt.

Ahogy elfogy az út,
És egy pont csak a múlt,
Hitem úgy szövi át
Ezt a cseppnyi magányt.
Szemed égi tüzén
Ami fáj, ma elég,
Ez hajt feléd.

Te vagy a nyár a szürke télben,
Te vagy a tűz, mi felhevít,
Eltelít új reménnyel,
Hogy égjen tőle a szív.

Nézz rám, ha néha félek,
Légy nyár, mi felvidít,
Gyere és szórd a fényed,
Hadd égjen újra a szív.

Csak te látod, amit látok:
Ugyanonnan a világot.
Csak te érted, amit érzek,
Már nem kell ide szó.

Ahogy elfogy az út,
És egy pont csak a múlt,
Hitem úgy szövi át
Ezt a cseppnyi magányt.
Szemed égi tüzén
Ami fáj, ma elég,
Ez hajt feléd.

Te vagy a nyár a szürke télben,
Te vagy a tűz, mi felhevít,
Eltelít új reménnyel,
Hogy égjen tőle a szív.

Nézz rám, ha néha félek,
Légy nyár, mi felvidít,
Gyere és szórd a fényed,
Hadd égjen újra a szív.

Írd át a régi álmot, színezd újra át!
Egy új nap, mi új reményt hoz, már itt vár.

Te vagy a nyár a szürke télben,
Te vagy a tűz, mi felhevít,
Eltelít új reménnyel,
Hogy égjen tőle a szív.

Nézz rám, ha néha félek,
Légy nyár, mi felvidít,
Gyere és szórd a fényed,
Hadd égjen újra a szív.