Egy kéz, most érzem, ahogy átölel,
Ébrednék: megtörtént, vagy csak képzelem.
Egy arc van, hogy szebb, mint egy látomás,
Megtennéd, bármit is kér,
Hogy még egyszer lásd.

A híd, nézd, itt van, ami átvezet,
Táncra hív az édes kín és a képzelet.
Egy szó, melyben elfér egy vallomás,
Érted jól, csak hozzád szól, és nem hallja más.

Jöjj az álmok földjén át,
Ébren várnék rád,
Hol az árnyék fényre vált.
Írd át a szomorú balladát,
Mi folyton szívemben járt,
Míg álmomban vártam rád.

A jég most érzem, hogyan olvad el,
Lelkem rég lázban ég, és a vágy ölel.
A kép, ahogy ajkad a számhoz ér,
El nem száll örökre már, a sírig kísér.

Jöjj az álmok földjén át,
Ébren várnék rád,
Hol az árnyék fényre vált.
Írd át a szomorú balladát,
Mi folyton szívemben járt,
Míg álmomban vártam rád.

Jöjj az álmok földjén át,
Ébren várnék rád,
Hol az árnyék fényre vált.
Írd át a szomorú balladát,
Mi régen szívembe zárt,
Míg álmomban vártam rád.