Nézd, az ablakon még átszűrődik a fény,
De bennünk már lázad a sötétség,                          Fagyos szavak, kihűlt ölelések,                              Nincs út hozzád, csak a fájó emlékek.

Zárt ajtók mögött sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
Nincs kulcs és nincsen remény.

Az ígéret lassan porrá égett,
Az álmokból nem marad más, csak törmelékek. Lelkem még halkan érted kiált,                                De lassan az üresség elnyeli szívem szavát.

Zárt ajtók mögött sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
És nincs kulcs és nincsen remény.

Elhervadt rég minden virág,
Ott állsz az ajtónak túloldalán,
Nem fordulsz vissza, nem látlak soha,
Kulcsra zárva maradt a csoda.

Sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
És többé már nem vagy az enyém.

Zárt ajtók mögött sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
És nincs kulcs és nincsen remény.

Elhervadt rég minden virág,
Ott állsz az ajtónak túloldalán,
Nem fordulsz vissza, nem látlak soha,
Kulcsra zárva marad a csoda.

Sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
És többé már nem vagy az enyém.

Zárt ajtók mögött sír a csend,
Nem nyitja már ki senki sem,
Elvesztél bennem és benned én,
Nincs kulcs és nincsen remény.