Egyszerű képlet,
De valahogy mégis túl nehéz,
Ilyen az élet:
Ahogy élsz, pont annyit érsz.

Sejted már réges-rég,
Amit mélybe nyomsz, az végül majd átjár,
Elrontod párszor még,
De nem hinnéd, hogy változni nem fáj.

Mondd őszintén,
Mit is szeretnél,
S tedd őszintén!

Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy minden rajtad áll,
Az légy, mit a szíved diktál!
Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy végül félni kár,
Lépj már, hisz minden rád vár!

Egyszerű képlet,
De valahogy mégis túl nehéz,
Egy kicsit állj meg,
Ha úgy érzed, szíved túl merész.

Sejted már réges-rég,
Amit másnak adsz, az végül majd átjár,
Elrontod párszor még,
De ettől szép, s mi fáj, végül elszáll.

Mondd őszintén,
Mit is szeretnél,
S tedd őszintén!

Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy minden rajtad áll,
Az légy, mit a szíved diktál!
Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy végül félni kár,
Lépj már, hisz minden rád vár!

Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy minden rajtad áll,
Az légy, mit a szíved diktál!

Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy minden rajtad áll,
Az légy, mit a szíved diktál!
Élj úgy, hogy semmit meg ne bánj,
Hidd el, hogy végül félni kár,
Lépj már, hisz minden rád vár!